Élőhalottak - 1. fejezet: A tükör nélküli kastély (folyt.)

            A férfi lassan kinyitotta a szemeit. A pupillája lassan hozzászokott a sötéthez, csupán a sarokban égő tűz fénye töltötte be a szobát. Miután kevésbé forgott vele a világ hirtelen talpra állt, amit egy pillanatra meg is bánt, hisz majdnem visszahuppant a földre. Körültekintett. Egy átlagos középkori hálószobára ismert fel, amit eddig csak könyvekben látott. Finom bársonnyal borított fotel, puha szőnyeg, óriási függönyök, és egy két személyes franciaágy, ami valószínű még a XIX. Századból való. A szobában nem sok minden volt. Ami felkeltette az érdeklődését az a sarokban levő törött tükör volt, ami volt legalább 200 éves, ha nem több. Odalépett hozzá. A saját képe tekintett vissza, habár mire is számított?

- Csak nem tetszik a látvány? – kérdezte egy hang közvetlen mögötte, mire a férfi megpördült, és egy gyönyörű nő állt közvetlen előtte.
- De hogyan? Hisz…
- Nem láttál a tükörben? Eljöttél Drakula várába, és semmit sem tudsz a vámpírokról. Emberek. Azt hiszitek, ez az egész le van tudva annyival, hogy vért iszunk. Ugyan miért láttál volna engem a tükörben? A vámpíroknak nincs lelkük, mivel halottak.
A férfinek minden az eszébe jutott. Ahogy a nő kiszívta egy embertársukból a vért, az összeaszalódott testet meg a földre hajította. Ahogy becsapódott előttük az ajtó, és eltűnt az utolsó kiút is. Ahogy mindannyian a földre hulltak eszméletlenül. De ahogy ott állt előtte abban a pillanatban a nő, nem tudta elhinni, hogy egy ilyen gyönyörű teremtés képes lenne ilyenekre.
- Mit akar? Nem volt elég, ahogy azt a férfit megölte? Hol vannak a többiek? – kérdezte követelőzően.
- Ehhez meg mi köze van?
A nő leült a fotelbe, majd keresztbe tette a lábait. Hosszú fehér haja a csupasz vállára hullott. Szeme borostyán világított, amit a sötétben is jól kilehetett venni.
- Van egy ajánlatom – kezdte.
- Miféle ajánlat?
- Én elengedem magát, maga pedig szétkürtöli ott ahonnan jött, hogy él még egy vámpír Drakula kastélyában. Maga életben marad, élheti tovább a szánalmas életét, én meg… Az legyen az én dolgom!
A férfi elgondolkodott az ajánlaton. A vámpír csak így önként elengedi, és nem kér cserébe semmit. Túl hihetetlen ajánlat. Tálcán kínálják fel neki a szabadságát.

- A többiek? – kérdezett rá, hátha megtud valamit róluk.
- Felajánlom magának a nyomorult életét, maga pedig a többiekkel foglalkozik? De ha már ennyire tudni akarja, a többiek már halottak. Két napja. Mindenki. Az idegenvezetőn keresztül a legkisebb amőbáig, bacilusig minden. Remélem érti.
A férfi megtántorodott e szavak hallatán. Hogy mindenkivel végzett volna ez a nő. És csak ilyen nyersen közli.
- Élek az ajánlattal – rebegte, és imádkozott, hogy csak egyszer az életben kijusson innen.
- Akkor távozhat! – mondta Rosalie hűvösen.
Azzal a férfi mint a nyúl kirohant a teremből, az ajtó nagy morajjal csapódott be mögötte.
Rose felállt, majd a törött tükörhöz lépett, hogy belenézzen.
Egy vámpírnak nincs tükörképe. Mivel lelke sincs…